the Grenma mindenek felett

Most értem haza Márkéktól, és bár gőzerővel fizikát kéne magolnom, muszáj fangörlködnöm nektek egy kicsit.
  Ma, 2016. november 27-én van hivatalosan tizenkét éve, hogy a Grenma tagjai, Szalay Csongor, Arany Dóra és Botlik Mátyás megalapították a zenekarukat, a valóságban azonban 26-án találkoztak először (amikor Dóri egy újsághirdetés kapcsán felhívta Matyit, satöbbi).
  Ennek örömére tegnap, több mint egy év kihagyás után visszatérő koncertet adtak a Dürer Kertben, a Based On A True Story, a Flatband és a Kies előadása után. Magunkba döntöttünk fejenként két Gösser-limonádét (ugyanis elfogyott a meggyes kézműves sör), és egy kis magaslaton állva élveztük a kedvencünket.

Kis rizsa, mielőtt elmesélem az élményeket: a the Grenma nevű együttest Márk által ismertem meg valamikor '14 telén, amikor összeismerkedtünk. A Vajon hallja valaki a hangom című dalukat hallottam először (tegnap megtanultam gitáron, yeah), aztán sorban a többit, ma már nincs olyan daluk, aminek ne tudnám ától cettig a szövegét, akár visszafelé is. Volt egy nagyon durva depressziós korszakom, és áldom érte Márkot, hogy megmutatta nekem ezt az együttest, mert Csongi szövegei taszajtottak ki a karvagdosás sötét örvényéből előbb a nyirkos árnyékba, aztán a meleg napsütésbe. Az egyetlen szépséghibája a dolognak, hogy Márknak Ewa mutatta meg őket, de ez itt már igazán nem számít.

"hátra van még a nagyja, amúgy is mindenki bekaphatja"

A Dürer Kert első blikkre elég rémisztő helynek tűnt, minden tele volt égnek álló hajú punkokkal, piercinges és seggrészeg alakokkal, meg kisminkelt fiúkkal. Először nagyon féltem, aztán rájöttem, hogy az acélbetétes bakancsommal, fültágeszemmel, lila hajammal és az ártatlan kis piercingemmel a fülemben annyira nem is lógok ki a sorból. 

ez Csongi

  A bejutásnál ugyan akadtak problémáink, de a fizetős mobilnetnek és a Facebooknak hála végül beengedtek.
  A koncerten az összes dalt végigordítottam, rekedtre sikítoztam magam, ugráltam, mutogattam, amit csak lehet. Egy ízben színes labdákat szórtak a közönségbe, amit jelre a levegőbe kellett dobni (Péter vadászott nekem egy rózsaszínt). Csongi pengetőket is osztogatott, karkötőket is, Matyi eldobta a dobverőit. Időről időre feltűntek alakok a tömeg tetején, ezeket egy darabig kézről kézre adogatták, aztán földhöz vágták őket.
  Csongi elképesztően meg volt illetődve, amiért ennyire örülünk neki, úgy csinált, mint aki életében először áll színpadon, és időnként elkáromkodta magát. Matyi gaget ütött, amikor Csongi valami szellemeset mondott. Dóri talán még vékonyabb, mint a babája előtt.
  A hangulat fantasztikus volt, az Új hősnél elárasztott valami keserű düh (okot lásd itt), a Pont így-nél Márkot öleltem, és sírtam. Mert szeretem Márkot is, a Grenmát is, és talán évek feszültsége szakadt fel bennem akkor.

Szóval ennyit a koncertről, hallgassatok Grenmát, figyeljétek a szöveget, a BPSC című albumuk például egy teljes életbölcsesség. Zárásként íme egy plágiumszöveg Grenma dalcímekből. Az összesből. Hogy vers, novella vagy slam, azt még nem döntöttem el.

Apokalipszis

Azt hiszem, ennyi volt. Hogy ez apokalipszis most, valóban világvége, és csak rajtunk áll, hogy sikerül-e túlélnünk.

Tudom, hogy nincsen minden rendben, de ha csak állunk és nézünk, attól nem lesz semmi jobb.

Mit vársz? Hogy valaki cselekedjen helyetted? Pedig nincs itt senki más. Igazán észrevehetnéd magadtól is, hogy merre tart a világ, miért pont én magyarázzam el neked?

Hát jó, elmondom, de akkor már hiába sírsz. Ott tartunk már, ahol a part szakad, fél lépésre a lezuhanástól, a felhők felett mindenki nevet rajtunk, tudják, hogy már mi sem leszünk halhatatlanok.

Fáj a látvány, mi? Pedig én szóltam, hogy ne húzd ki a gyufát. Minden szavad csak olaj a tűzre. El se kezdd a mentegetőzést, szakad a cérna, elfáradtam.

Kinek hiszel? Nekem, és belátod, hogy ez mind csak cirkusz, és nem új hős, hanem kisbogár vagy csupán a nagyok között, vagy magadnak, homokba dugod a fejed, és fel sem tűnik, hogy ma történik minden? Hát jó, legyen, ahogy neked tetszik, de önmagad miatt romlanak el a dolgaid, nem miattam. Hadd gratuláljak, ha egyszer rájössz, hogy ideje élni. Ki tudja, meddig lélegzel még, hát csak előre nézz, és állj ki magadért! Rajtad múlik, hogy válaszokat kapsz-e vagy marad a kérdőjel, hogy megtudod-e, hol vagy igazán otthon. Megszűnt a jel, meg kell tanulnod boldogulni ha nem segít senki. Épp elég, ha tudsz gondolkodni, ilyenkor nem számít a pillangó-hatás. Mennyire szeretném, ha saját gondolataid lennének! Túl szép az az álomvilág, amibe zárkóztál.

Kit érdekel, mit beszélek neked, becsukod a füled, vajon hallja valaki a hangom rajtam kívül? Legalább egy tanácsot megfogadhatnál, ha az előzőekre nem figyeltél: reggelizz, ne háborúzz, ez pont neked való hippi-szöveg, de öreg néni már mind, aki ezt az elvet követte. Tessék, te is sokáig élsz majd, ha ezt megfogadod.

2 dolog még, mielőtt itt hagylak a világvégében: én itt belül úgy érzem, pont így jó. Vége kell, hogy legyen. Így hát megtiszteltetés számomra, hogy az enyém az utolsó szó.